T-123. 2022.01.01. Újév.

 

Kedves Szülők és Gyerekek!

 

Ma elkezdődött a 2022-es esztendő. Ilyenkor sokan újat szeretnének kezdeni. Látják, mit tettek rosszul a múlt években, látják azok rossz következményeit is, és változtatni szeretnének rajta. Sőt vannak, akik változni szeretnének. Megszabadulni rossz szokásaiktól, szeretnének jobbá válni. De gondoljatok vissza az előző újévekre! Akkor is őszintén szerettetek volna megváltozni, és nem sikerült, sem a 2021-es, sem az azt megelőző években. De most talán még inkább fogadkoztok: Ebben az évben másképpen lesz!

 

Elolvasom az Igét Préd 1:9-10 Ami volt, ugyanaz, ami ezután is lesz, és ami történt, ugyanaz, ami ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt. Van valami, amiről mondják: nézd ezt, új ez! Régen megvolt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak. Ez az Ige arról szól, hogy a nap alatt, vagyis ezen a földön nincs semmi új. Erre azt mondhatnátok: Már hogyne lenne! Száz esztendővel ezelőtt nem volt internet és mobil telefon, most meg van. Ez igaz. De itt az Ige arról beszél, hogy maga az ember nem változott. 3. v.: Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, mellyel munkálkodik a nap alatt? Más szóval: Mi a haszna az internetnek? Jobbá tette az embert? Ma is ugyanolyan bűnös, önző, irigy, bosszúálló és halandó, mint régen, ezer évekkel ezelőtt. 15. v.: Az egyenetlen meg nem egyenesíthető, és a fogyatkozás meg nem számlálható. Régen is voltak, akik szerettek volna megjavulni, másként élni, mint korábban, és nem tudtak. Szerették volna az egyenetlent megegyenesíteni, a fogyatkozást felszámolni maguk és mások életében, de nem sikerült. Arra jöttek rá, hogy reménytelen minden fáradozásuk.

 

Ezért nem vezet eredményre az újévi fogadkozás sem. Hiába igyekeztek: Ugyanaz lesz, ami eddig is volt, és ezután is az történik, ami korábban történt. Az engedetlen gyerek ebben az évben is engedetlen lesz. A lusta is lusta marad, a kötekedő, a csúfolódó, a hiú, a hazug, stb. ugyanaz marad, hiába a legjobb szándék a megváltozásra. Legfeljebb egy rövid időre lehetséges!

 

Akkor minden reménytelen? Akkor ne is akarjon senki megváltozni, jobbá lenni? De igen, akarjon, csakhogy ennek más útja-módja van, nem a fogadkozás és nem az erőlködés, hanem az újonnan születés. Az újévben is mindenkinek csak az újonnan születéssel lesz új élete. Csak az újonnan születéssel változik meg az ember. Csak akik újonnan születnek, azoknál nem lesz ugyanaz, ami volt, és nem az történik ezután, ami eddig.

 

Hogyan lehet újonnan születni? Azt olvassuk a Bibliában 1Pét 1:23 Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által, amely él és megmarad örökké. (Ezt aranymondásként is tanuljátok meg!) Tehát Isten Igéje által lehet újonnan születni. Mert az Ige olyan, mint a mag. A magból új élet fakad. Isten Igéjéből új élet támad bennetek. Tehát ebben az évben arra törekedjetek, hogy minél többet foglalkozzatok Isten Igéjével. Ha az Igét befogadjátok, általa hit és új élet támad bennetek. Akkor a 2022. év nemcsak új évet, hanem új életet is jelent a számotokra. Adja Isten, hogy így legyen! Ámen!

 

Szeretettel:

Debrecen, 2022. január 1-jén,

Apostol Imre bácsi